Gyakori probléma a padlástér nyári felmelegedése, illetve télen az ácsszerkezetek befülledése, gombásodása, amely általában két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy mivel igen precíz odafigyelést kíván az előbbi átszellőztetett légréteg kialakítása, ezért a gyakorlatban ritkán valósul meg. Ilyenkor a hőszigetelés begyűrődik, az alsó mellvédfalnál lezárják a hőszigetelést, és ezzel elzárják a szellőztetés útját, vagy nem készül el az eresznél a megfelelő nyílás. A másik ok, hogy a tető térelhatároló szerkezetének tömege nagyon kicsi, így az tartalékokkal nem rendelkezik, a jó hőszigetelés ellenére is gyorsan fel tud melegedni. Ha a tetőszerkezetet átszellőztetjük, az a hófogás szempontjából is előnyös, mivel a beépített tetőtér felől áramló hő elvezetésével meggátolja a tetőfedés felmelegedését és azon a hó megcsúszását.
Tetőtér-hasznosítás esetén a téli és a nyári hővédelem megköveteli a megfelelő hőszigetelő képességű határolószerkezetek építését. A tetőtéri határolószerkezetek rétegrendjében a hőszigetelés és az alátéthéjazat között is megtalálható egy légrés, amely szélcsendes időben is biztosítja a légáram kialakulását az eresz és a gerinc között. A légrés feladata, hogy csökkentse a nyári hőterhelést a tetőhéjalás alatt, elvezesse a belső helyiségek felől áthatoló párát, illetve a tetőhéjalás alsó és felső síkján közel azonos hőmérsékletet biztosítson.

A tetőszellőzés! - De milyen áron?

A megfelelő szellőzés érdekében ügyelni kell arra, hogy az ereszen lévő szellőzési keresztmetszet minimum a szelőztetni kívánt tetőfelület 0,2 %-a, de legalább kétszáz négyzetcentiméter legyen méterenként. A gerinc és az élgerinc menti kiszellőző nyílások szabad keresztmetszete a hozzátartozó tetőfelület legalább 0,05 %-a legyen. Az ellenléceket és szarufákat, amelyek a szellőző teret szűkítik, a légrés magasságának méretezésekor figyelembe kell venni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a szellőzőrácsok szűkítő keresztmetszetét sem.

Ezek az értékek természetesen függenek a helyi építési adottságoktól, a belső páralecsapódástól, a csapadék mennyiségétől, az éghajlattól, az épület elhelyezkedésétől, a szélviszonyoktól és a tetőszerkezettől

Nyílászáró

A dán VillumKann Rasmussen építőmérnök 1941-ben tervezte meg a billenő tetősíkablakot, a mai modern változatok alapját. A célja az volt, hogy a homlokzati nyílászárókéval egyenértékű, vagy azoknál jobb műszaki tulajdonságú ablakot fejlesszen ki. A tető síkjában fekvő ablakoknak a fokozottabb eső-, hó- és szélterhelés miatt ugyanis többet kell kibírniuk, mint függőleges helyzetű társaiknak.

A műszaki-mechanikai tulajdonságoknál az építkezők általában az U- (régebben: k-) érték, azaz a hőátbocsátási tényező alapján döntenek arról, hogy milyen tetősíkablakot vásároljanak. Minél kisebb ez az érték, annál jobb az ablak hőszigetelő képessége. De vigyázat! A gyártók sokszor csak az üvegezés U-értékét reklámozzák, amely részben érthető, mert az ablak 70%-át az üvegezés teszi ki. Ám ott van még a maradék 30%, amely az ablak tokját és szárnyát jelenti. Tehát kizárólag az ablak egészére vonatkozó U-érték ad teljes képet a hőszigetelési tulajdonságról.

Az ablaktok és -szárny anyagának vizsgálata nemcsak szigetelési, hanem stabilitási szempontból is fontos. A tetőszerkezettel együtt az ablakok is mozognak, de azok, amelyeknek minden eleme rétegragasztott eljárással készül, jobban ellenállnak a mechanikai- és hőhatásoknak. A rétegragasztott szerkezet megléte könnyen leellenőrizhető a kereskedésekben kiállított bemutató ablakokon. A stabilitás és a megfelelő szigetelés szempontjából fontos az is, hogy az ablakszárny legalább két ponton, ütközéssel (falcosan) záródjon a tokhoz.
A hőszigetelő képességet a fentiek mellett számos olyan technikai megoldás is befolyásolja, amely a laikus szemnek láthatatlan, de a kereskedőtől megkérdezhetjük, vagy a gyártók prospektusaiban találunk erre utalást. Ilyen például az üvegrétegek közötti gáz fajtája (a ma használt legelterjedtebb gáz az argon, mely rosszul vezeti a hőt) vagy az üvegeket elválasztó távtartó anyaga (legjobb a rozsdamentes acél, amely szintén rossz hővezető).

Az egyes termékek nem csupán műszaki jellemzőikben különböznek, hanem funkciójukban is. Ha tetőtéri lakásunkat hosszabb időre elhagyjuk, jól jöhet a zárt állapotban szellőztethető ablak. Ez azt jelenti, hogy az ablak szárnyába beépített szellőzőnyílást lenyitva a levegő a lakásba folyamatosan ki- és beáramlik, miközben az ablak zárva marad, így folyamatosan cserélődik a lakás levegője. Télen a hőhidak kialakulása miatt tanácsosabb, ha rövid ideig nyitott ablakkal szellőztetünk.

A gyártók kínálatában egyaránt léteznek fa és műanyag alapanyagú tetősíkablakok. A fa természetesebb, és melegebb hangulatot áraszt, a műanyagot viszont könnyebb tisztán tartani, és egyáltalán nem kell felületkezelni. Ma már léteznek kombinált - fa belsejű, műanyag bevonatú - ablakok is, ahol a fa mag a stabilitást és a kiváló hőszigetelést, a műanyag pedig a könnyű karbantarthatást és az -örök életet- képviseli.

Végül néhány szó a kényelmi szempontokról is! Hiába szigetel jól az ablak, ha szellőztetéskor naponta meg kell birkózni az ablak kinyitásával. Minthogy az összes, Magyarországon forgalmazott tetőtéri ablaktípus szárnya a középső, vízszintes tengely körül biztosan fordul (billen), a könnyű működtetéshez felső nyitószerkezetes ablakot keressünk. Így nem verjük be a fejünket a beforduló szárnyba, és állva kényelmesen elérjük a kilincset, feltéve, ha az ablak a padló szintjétől a javasolt 90-100 cm-re kerül. Ha az ablakok jóval magasabban vannak, akkor a távnyitórudak használata javasolt, amelyek nem túl kényelmesek, ám praktikusak. Az igazi megoldást az elektromosan működtethető ablaktípusok jelentik, amelyek minden gyártó kínálatában megtalálhatók, persze drágábbak, mint a hagyományos, kézi működtetésűek. Miután megtaláltuk a legideálisabb ablaktípust, ne feledkezzünk meg a tetőtéri ablakok beépítéséhez szükséges burkolókeret vásárlásáról sem! Nélküle nem biztosított a tetőfedő anyag és az ablak közötti vízzáró csatlakozás.